Autovillamossági alkatrészek Autovillamossági szakszerviz
Autovillamossági szakszerviz
Műszer gyártás, forgalmazás
RegisztrációBejelentkezés

AOTV 2012, Főtámogató az Intent Hungária Kft.
Filed under: Nincs kategorizálva ● Nincs még hozzászólás.

Véget ért a 2012-es évi AOTV (Autótechnika Országos Tanulmányi Verseny). Amely idén is, mint minden évben az X-meditor és az AOE (Autószerelők Országos Egyesülete) szervezésében került megrendezésre. Az idei verseny kiemelt jelentőséggel bírt, mivel ebben a tanévben az AOTV volt az egyedüli autószerelő szakmai verseny.

A verseny egy internetes selejtezővel indult, ahova 24 középiskola 47 csapata jelentkezett. Az online kitöltött teszteken már csak a 10 legjobb csapat jutott tovább a középdöntőbe, aminek az Állomáshelye a budapesti Filep Diesel szerviz adott otthont.

A középdöntőben a 10 csapat 8 különböző állomáshelyen mérhette össze erejét és tudását. Az állomáshelyeket a verseny főbb támogatói alakították ki úgy, hogy azok életszerű, hétköznapi problémákkal állítsák szembe a tanulókat. Természetesen az Intent csapata is jelen volt C5-ös falunkon kellett igazán frappáns programozási és hibafeltáró feladatokat megoldani a versenyzőknek egy DEC SuperScan 3 műszerrel. Több-kevesebb sikerrel és segítséggel a csapatok jól vették az akadályokat. A többi állomáshelyen a szakma minden területére kiterjedő feladatokkal találkozhattunk, volt aki szintén a diagnosztikát használva adta meg kérdéseit, de volt Diesel-es feladat, akkumulátor tesztelés, motor vezérlés beállítás, adatbázis kezelés és mechanikai mérések is. Végül a szombathelyi Savaria Közlekedési Szakképző iskola és kollégium csapta lett az első a középdöntőben.

Középdöntő Csoportkép Filep Diesel

A középdöntő végleges sorrendje:

Iskola Csapattagok Felkészítő tanár Pontszám
1 Savaria Közlekedési Szakképző Iskola és Kollégium, Szombathely Solymosi Miklós, Nagy Gergely, Borbély Sándor Bukovinszky Márta 312,3
2 Bánki Donát Műszaki Középiskola és Kollégium, Nyíregyháza Balogh Sándor, Kós Gábor András, Ladik Tamás Balázs Elek 283,6
3 Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola, Debrecen Rácz Gyula, Takács László, Tóth Gergely Kovács Imre 280,4
4 Jendrassik-Venesz Középiskola és Szakiskola, Veszprém Hollós Gergő, Janzsó István, Sarudi László Nagy Ferenc 278,9
5 Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola, Baross Gábor Gépipari, Közlekedési Tagintézmény, Szolnok Benedek László, Benedek József, Szabolcsi Béla Ökrös Sándor 277,3
6 Bánki Donát Műszaki Középiskola és Kollégium, Nyíregyháza Jánosi Gábor, Pásztor Bence, Tanyik György Balázs Elek 275,8
7 Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola és Szakiskola, Zalaegerszeg Geráth Tamás, Göncz Ádám, Réthy Ferenc Becze András 250,1
8 Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola és Kollégium, Győr Mohácsi Gábor, Vámosi Adrián, Sinigla Csaba Kauker Zoltán 237,8
9 Kossuth Lajos Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola, Budapest Udvardy Levente, Sipos Viktor, Krisztik Péter Gergely Drofti Endre 235,8
10 Diószegi Sámuel Közép- és Szakképző Iskola, Debrecen Hancsovszki Mihály, Szűcs Imre, Darányi Dániel Berkes Gellért 191,1

A döntő…

A 3 legjobb csapat jutott a Porsche Hungária főhadiszállásán megrendezendő döntőbe. Itt a csapatok egy teszt alapú elméleti kérdéssort kaptak, majd délután a Porsche Hungária szerviz és oktató bázisán kapott feladatokat kellett megoldaniuk. A feladatokat neves zsűri pontozta: Dr. Nagyszokolyai Iván, az Autotechnika folyóirat szerkesztője, Spindler Tibor, AOE elnöke, Kőfalusi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Gépjármű-közlekedési és Vasúti Szabályozási Főosztályának vezető-főtanácsosa, Bagi Mihály, az AOE oktatási tagozat vezetője, Eppel János, a Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója, Markos László, a Porsche hungáriától.

A Savaria iskola legjobbjai a döntőben sem találtak legyőzőre, így teljesen megérdemelten nyerték meg a versenyt, melynek fődíja az Intent Hungária Kft. által felajánlott Autocom CDP+ személyautó diagnosztikai műszer volt.

Gratulálunk a nyerteseknek, reméljük az AOTV jövőre is hasonlóan jó színvonalon, igazán felkészült diákokkal folytatódik.



Írja meg véleményét a cikkel kapcsolatban: